1945 óta a liberális és bolsevista sajtópropaganda bárkit könnyedén lefasisztáz, aki össznemzeti érdekeket figyelembe véve képes gondolkodni. A több évtizedes agymosás mintegy feltételes reflexeként a fasiszta jelző valami olyan iszonyatot kelt, mintha leprás beteget vagy köztörvényes nehéz bűnözőt – és még ki tudja kit jellemezne. Akit ilyen módon megbélyegeznek, rögtön tiltakozik, ő nem fasiszta, ezzel igazolva a szó pejoratív jelentését. A fasizmust, mint társadalmi rendet, Mussolini valósította meg. A szó maga olasz „fasciare” (bekötöz, körülcsavar) főnévi igenévből származik. A latin „fasces” az alapja (vesszőnyaláb), ami jelképezi, hogy egy vessző önmagában nem erős, ám ha sokat összefonunk, rendkívül ellenálló lesz. Még mélyebb tradicionális értelmében az ókori római törvényhozásnak is egyik jelképe volt. Mindenesetre a XX. század első felében alapvetően annyit jelentett, hogy egy nemzet apraja-nagyja az adott ország felemelkedése érdekében összefog. Ennyit, és nem többet. Le kell szögezni, miszerint a fasizmus államonként más-más arcot öltött, – szemben a bolsevizmussal, ami azonos recept szerint győzött és uralkodott. Vannak ostoba újságírók, „gondolkodók”, akik igyekeznek egyenlőségjelet tenni a két ideológia közé. Sokszor a fasiszta emberen meggyőződéses nácit értenek, elfelejtve az óriási különbséget a hitleri Németország, Magyarország, vagy például Spanyolország társadalmi berendezkedése között. A tényleges nemzeti összefogás mértékét, valamint az állam és az egyház viszonyát tekintve is mást látunk. Nem vethető egybe a bolsevizmussal az ellenségkép kialakításában, és egyáltalán a rendszer ellenségeinek számában sem. A fasizmusnak egy-egy országban csekély számú ellenállóval kellett számolnia. Spanyolországban a zsidó-bolsevista tömeggyilkosokkal szemben fellépő Franco teremtette meg a rendszert, megmentve az országot és népét. Nem lépett be a második világháborúba, pedig Hitler a Condor-légióval besegített a kommunizmus legyőzésébe. Spanyolországban a fasizmus egységesítő törekvéseivel később pl. a baszkok helyezkedtek szembe, Olaszországban Mussolini szólította fel népét összefogásra. Hatalmas lendületet vett az ipar, sport, közlekedés. Csekély számú ellenségével a rendszer nem bánt brutálisan. A zsidóságot sem sújtották szigorú törvényekkel. Mindkét ország jó kapcsolatot tartott fenn az egyházzal. Magyarországon – tudjuk jól – teljes körű nemzeti összefogás nem valósult meg, bár kétségtelenül szerették volna elérni. Sajnos, a viszonylag széles népréteget érintő nyomor megakadályozta, hogy az együttmenetelés érzése mindenkiben feltámadjon. A hazai több százezres zsidósággal más volt a helyzet. Tagadhatatlan, sokan közülük azonosulni tudtak a közérdekkel, ugyanakkor a forradalmak, Trianon, a két háború közti destrukció egyértelműen a zsidó-szabadkőműves erőknek köszönhető, illetve jórészt ezek a szervezetek indukálták huszadik századi nemzeti tragédiánkat. Természetes, hogy a Horthy-rendszer ellenségnek tekintette a kommunistát. Az viszont nem a rendszer bűne, hogy a kommunista meg a zsidó majdnem mindig egybeesett. Magyarországon nem voltak internálótáborok, és Izrael népe gyakorlatilag 1944 március 19-ig messze az átlagos életszínvonal fölött élhetett, miközben pl. Romániában tízezer számra gyilkolták őket minden német megszállás nélkül. A Horthy-rendszer kapcsolata a történelmi egyházakkal kifejezetten jó volt. Bárhol nézzük a fasizmust, kevés ellenséggel találkozott, hiszen egy adott országban miért ne tetszhetett volna ilyen irányú akció, amely ráadásul óriási eredményekhez vezetett. A bolsevizmus ezzel szemben – belső logikájából következően – az egész korábbi társadalmi renddel szembe találta magát. Ezért is volt kegyetlen és vérengző. Célja a koronás fők likvidálása, az egyház, az arisztokrácia, a polgárság, az öntudatos parasztság kiirtása, és a lumpenproletár szellemiség uralkodóvá tétele. A rendszer tetejére pedig az eddigi világtörténelem legsátánibb figurái kerültek: Lenin, Sztálin Trockij, Rákosi, Péter Gábor stb. A kommunizmus mindenütt ugyanazon recept szerint járt el. Tehát valakire azt mondani: ez meggyőződéses kommunista – logikus és pontos kifejezés. Japánról nem beszélek részletesen, mert itt a hagyományos, császárközpontú, az egész társadalmat átható összefogás annyira természetes, hogy nem kellett ezt – mint rendszert – létrehozni. Európában a nemzeti összefogás a legteljesebb mértékben Németországban valósult meg, ahol etnikai problémák nem voltak. Azonkívül zsidóságuk számaránya alacsony pl. a magyarországihoz képest. Hitler karizmája a több millió kommunistát rövid időn belül maga mellé állította. Az ország pár év alatt a világ legdinamikusabb ipari, kereskedelmi, katonai és kultúrhatalmává nőtte ki magát. A fasizmus megszilárdulásának évei alatt alig kellett valakinek meghalnia, szemben Sztálin sokmilliós népirtásával és totális terrorjával még a háború előtt. A német és más európai fasizmusok között lényeges különbség volt, mert a náci ideológia teljesen sajátságos, míg a többi országban az egyházi hagyomány többé-kevésbé megfelelő támaszként szolgálta a rendszert. Elég sokan megpróbálták elemezni a náci elméletet, majdnem mindig sikertelenül, illetve felületesen. Zsidó-keresztény gondolkodás alapján nem lehet ugyanis megérteni. Maga a náci fajelmélet Rosenberg műve, amivel Hitler teljes mértékben azonosult. Talán köztudott, hogy fajelmélet nagyon sokféle van. Nem németek találták ki. Franciák is jeleskedtek a kérdésben, maguk a zsidók pedig több ezer éve kiválasztottnak tartják népüket. A klasszikus kasztrendszer szerint (Manu) árja az, aki beleszületik a papi, katonai, földműves stb. kasztba, ami szorosan bőrszínhez, hajszínhez stb. is kapcsolódik. Ez azonban nem elég, mert kétszer kell születni. A második születés beavatást jelent, hosszú előkészület után, felnőttkorban. Ebből Hitlerék átvették a hyperboreus-nordikus szőke, kékszemű „árja” rassz felsőbbségrendűséget, olymódon leegyszerűsítve, hogy születésénél fogva minden német különb, mint a többi nemzet fia. Igaz, maga Hitler és a pártvezetés krémje ilyen-olyan módon beavatottnak számított. Mágikus gyakorlatokat alkalmaztak, valamint a régi templomos lovagok – főleg a hősiességre alapozott – rítusával való spirituális hatalomra tettek szert. Az SS állománya is bizonyos beavatást nyert. Ez a hatalom sokkal fénytelítettebb és tisztább volt, mint a szabadkőművesek kifejezetten sátáni praktikái. A náci fajelmélet mindezzel együtt meglehetősen elnagyolt, populisztikus, sokszor materialista. Három részre osztotta az emberiséget: kultúra teremtő, kultúra megőrző és kultúra pusztító fajokra. Például, mivel a kínaiak nem indoárják, ezért őket a második csoportba sorolták. A nácik kezdettől fogva antiszemiták voltak. Ennek alapja nem pusztán az, hogy a zsidóság szerepe a szociáldemokráciában, bolsevizmusban túlzottan is eminens, hanem mert a zsidóságot olyan szellemiség testet öltésének vették, mely alapvetően romboló, és nem éri el az emberi szintet. Véleményüket számtalan példával, elemzéssel igyekeztek alátámasztani. A zsidóság ilyen mélységű megítélése a többi fasiszta országban szóba sem került. A nácizmus mindenképpen egy általános rendezőelv szeretett volna lenni. Jóval több mint nemzeti fasizmus. Nyilvánvaló, hogy az egyházzal való kapcsolatát erősen befolyásolta ez az igény. Hitler lenézte a papokat spirituális tudatlanságuk miatt, mindazonáltal igyekezett ápolni a jóviszonyt Rómával. Konfliktusok persze adódtak, mégsem beszélhetünk Németországban az egyház olyan fokú üldözéséről, mint a Szovjetunióban. Ha valakit lenáciznak, ez lehet korrekt megfogalmazás. Ezzel szemben valakit lefasisztázni, műveletlenség és értelmetlen ostobaság. * * * Kedves liberál-bolsevista majmok! Ne keltsenek hisztériát unos-untalan ezzel a jelzővel, mert önmagában semmi kivetnivaló nincs benne. Az önök felfogása alapján többek között a mi Petőfi Sándorunk „szélsőséges fasiszta” volt, hiszen imádta népünket, és bárkit megfojtott volna egy kanál vízben, ha ellenünkre tesz. Szabó Endre Fasiszták vagyunk? Na szóval mi is az a fasizmus? Talán az, hogy olyan vallásunk van, ami a jó és rossz felismerésére tanít, s hozzásegít az igazi áhítathoz? Esetleg családunk megbecsülése, gyermekeink szeretete és az, hogy jó nevelést adva nekik igazi férfiakká, nőkké kívánjuk őket formálni? - Fasizmus volna, ha feleségünk van, családi tűzhelyünk királynőjeként, aki háza, belsője mellett férjével és gyermekeivel törődik, nehogy ez utóbbiak fiatalkorú bűnözőkké, kábítószeresekké, hivatásos munkanélküliekké vagy öngyilkosjelöltekké váljanak? Avagy az volna, hogy elutasítjuk azt a muzsikát, amelyik öl, a diszkókat és társait, bűnözésre hajtó felajzó hatásával, eltúlzott, mérgezéses méretű ADRENALIN túltermelésével vagy a túlhajtott fiziológiai izgatás által kiváltott pathogén endorphinok révén? - Fasizmus volna-e a mindent megcsúfító, undorító pornográfia elutasítása? Avagy az is, ha a nukleáris technikai berendezések tárolhatatlan és semlegesíthetetlen hulladék anyaga ellen foglalunk állást? Fasizmus vajon az is, ha elutasítjuk a szörnyű genetikus manipulációkat? Avagy fasizmus volna, hogy azokat szóhoz hagyjuk jutni, akiknek valóban van valami mondanivalójuk? Fasizmus volna talán, ha valaki tiltakozik a világ erőségeinek elpusztítása ellen? Fasiszta bűnözés az is, ha elutasítjuk számtalan növény és egyéb élőlény végleges kiirtását? Hogyan lehet fasizmus az, ha a parasztság felszámolása , és az ebből fakadó szociális elesettség elleni foglalkoztatást, s ezzel megzavarjuk az aljas spekulánsok és megvesztegetett politikusok galád terveit, amikor a parasztság minden nemzetben a legfontosabb társadalmi réteget alkotja? - Miért fasiszta az, aki visszautasítja a rendszeres védőoltásokat, amelyek lerombolják az ember természetadta védőrendszerét, ugyanakkor előidézik a szervezet degenerációját, így a rákot, a véredény és szívbetegségeket, nem is szólva a szellemi képességek hanyatlásáról? Hogyan lehet fasizmus az olyan álláspont, amely elutasítja a vegyi anyagokat és számos gyógyszert is, amelyek az emberiséget kromoszómáikban megkárosítják? Vagy fasiszták azok is, akik visszautasítják Soros György "demokratikus" diktatúráját, és mindazokat, akiknek gigantikus méretű hatalmat biztosít felhalmozott pénzük? - Fasiszta-e, aki elutasítja a marxizmust (akárcsak a freudi pornográfiákat), amely kétszáz millió áldozat csontvázával kövezte ki "az emberiség boldogulásának fényes útját"? Azt a rendszert, amely még napjainkban is tovább hódít Afrikában és másutt, mészárolva a népeket és feláldozva az éhhalálnak? - Fasizmus-e az, amikor a maffia felénk kinyújtott csápját elutasítjuk? - Vagy amikor megtagadjuk az élethez azoknak a jogát, akik gyermekleányokat megerőszakolnak és megölnek? - Fasiszta lenne az is, aki nem hajlandó elismerni a homoszexualitást és a fiúgyermekek szexuális elcsábítását? Fasizmusnak nevezhető-e ha a felmosórongyra emlékeztető, a nemzetközi nagytőkének feltétel nélkül magukat alávető politikusoknak nemet mondunk? Azoknak, akik távol tartanak maguktól minden szellemi és erkölcsi fegyelmezettséget? - Ha fasizmusnak minősül annak az "egyenruhának" az elvetése, amely a nemzetközi hülyeséget fémjelzi, vagyis a Levi- Straus Blue Jeanst, akkor hát igenis fasiszta vagyok! Méghozzá büszkén, és ha kell, a bíróság előtt is megismétlem! Roger Dommerque de Menosce filozófus, Madrid Fordította: Kováts Péter